3. Különös álom

A szikláknál voltunk. Körül néztem. A fejem  felett Jolan, Mary és Mark repültek, nevetgélve. Valaki a nevemet kiáltotta, de nem láttam, hogy ki az.
   Ó, igen, most már látom.  Nick az. 
  Ahogy közelebb ér, látom, hogy ki van öltözve. Hófehér ing, fekete öltöny és nadrág, normális cipő, nem olyan, mint amit hétköznaponként felvesz. 
   Odaért hozzám. 
 - Gyönyörű vagy. - mondta. Lenéztem. Az a ruha volt rajtam, amit egyszer ő vett nekem a születésnapomra. Egyszerű volt, de csinos. 
  Egy szál vörös rózsát adott nekem, majd közel hajolt hozzám és megcsókolt. Én meg csak álltam ott, mint egy sóbálvány. Már éppen megszólaltam volna, amikor felriadtam. 
- Uppsz... bocsi - mondta Deena bűnbánó arccal, miközben felszedte a hajszárítót a földről.  
 - Semmi - motyogtam álmosan. - Úgyis furcsa álmom volt. Inkább felkelek. 
 - Oké. Na és mit álmodtál? - kérdezte mosolyogva.
 - Hmm? Ja, semmi, nem emlékszem nagyon rá, csak részletekre - hazudtam. 
 - Oké, kérsz kávét?
 - Egy jegeskávé jól esne. 
 - Oké! Ja, Jolan szólt, hogy elmegy repülni meg shoppingolni, aztán Marknál alszik.
 - Okok. 

   Amint Deena kilépett a szobából, előkaptam a laptopom és bejelentkeztem facebookra. Rámentem az adatlapomra, majd a fényképeimre. Megkerestem a "tizenhatodik születésnapom" című mappát, és keresgélni kezdtem a képek között. Nem sokkal később meg is találtam amit kerestem. Ott volt az a fénykép, amelyiken a Nicktől kapott ruhában vagyok. Kép leírásnak ez: " Végre egy normális ajándékot kaptam életemben először tőle. :'DDD (Nick Blunt) "  
   Vanita Brown és további 19 ember kedveli ezt. 
   4 hozzászólás megtekintése
  Rákattintottam. 
- Ja, azert mert en valasztottam... xd - Adele Blunt
- sejtettem :DD - Gretta Halding
- Adele! Azt mondtad, hogy nem mondod el. Szegény még összetörne!  xD - Nick Blunt
- Ja, majd pont miattad xd - Gretta Halding   ~ Jolanda Halding és Adele Blunt kedvelik ezt a hozzászólást.

                             

És én csak néztem azt a képet. Eddig mindig úgy tekintettem Nickre, mintha a bátyám volna, eszembe sem jutott, hogy ő ÚGY is gondolhat rám. Ez nagyon fura volt. Az égen esőfelhők gyülekeztek. Na, ennyit az időjárás jelentésről. Gyorsan felöltöztem és lebaktattam a konyhába.
 - Tessék, a jegeskávéd.
 - Húú, köszi - mosolyogtam Deenára. - Nedra? - kérdeztem.
 - Itt vagyok! - Jött egy hang a nappali felől.
 - Csak azt szeretném kérdezni, - kezdem el a mondandóm, mikor odaértem hozzá - hogy van-e abból a kamillás vagy milyen krémből, ami segít, hogy tudjak aludni?
 - Azt hiszem, hogy igen, de miért? Nagyon nem alszol jól vagy csak fáradt vagy még? Nem mindegy!
 - Furcsákat álmodtam, és nem bírtam rendesen aludni. Ennyi.
 - Érdekes.... - mondta tűnődve, az ég felé nézve, amin még mindig szürke felhők sorakoztak. - Mit álmodtál?
 - Miért kíváncsi erre mindenki? - röhögtem el magam kínosan.
 - Hadd nézzek beléd - intett maga felé Nedra.
 - Tudod, hogy nem szeretem, ha a fejemben turkálsz.
 - Akkor is. Gyere! - megragadta a kezem és maga elé meredt. Tudtam, hogy mi történik. Kicsi korunkban, amikor ovisok voltunk, akkor is csinálta ezt. Belenézett az álmainkba, gondolatainkba, vágyainkba, érzéseinkbe, hogy megtudja mi a baj, mert sokszor nem akartuk elmondani. Hát, az egyik baj az volt, hogy nem szerettük ha a fejünkbe turkálnak. És, most sem szeretjük, ami szerintem teljesen érthető.
 - Nem hiszem el, hogy ezt nem tudtad elmondani! - mérgelődött Nedra.
 - De hát, ő a legjobb haverom!
 - Ki? Saját magad? - nézett rám furcsán a nagynéném.
 - Mi? Nem, ennyire nem vagyok egoista.... Nick a legjobb haverom!
 - Ja, hogy te arról az álomról beszélsz....
 - Miért? Melyikről beszélnék? - értetlenkedtem.
 - Azt az álmot is láttam, de az nem tartozik rám. A másik álmodra nem emlékszel? - kérdezte.
 - Milyen másik álom?
 - Hát persze, gondolom elfelejtetted...
 - Hogyan lehet egy álmot elfelejteni, rögtön ébredés után?
 - Van ilyen. Nem emlékszel az álmodra, sokszor arra sem, hogy álmodtál valamit, de a tudatalattidban megmarad az álom.
 - Hú... Király!
 - Biztos. - gondolkodott el Ned.
 - És mi volt az álmomban?
 - Valami nagyon érdekes... - mondta, majd a könyvespolchoz sietett.
 - De mi?
 - Ööö.... Minden rendben? - jött be a nappaliba Deena.
 - Nedra megőrült, de amúgy igen. - vigyorogtam rá.
 - Haha.... - morogta - Megvan! - vett le egy könyvet a polcról. - Emlékeztek, hogy mit tanultatok elsőben és, hogy milyen meséket meséltünk nektek? - kérdezte izgatottan.
 - Persze - feleltük egyszerre.
 - Meséltetek múltról, a törzsekről, a különállókról, a mágiáról,  és még vagy ezer millió dologról.
 - És az őselem tündérekről is. - mosolygott - Arról, hogy mindegyik hatalmas erővel bírt, mert mind a négyet irányítani tudta! - folytatta lelkesen. - És mindegyik az álmában látta meg, hogy bír a négy elemmel!
 - Aha, de ezek csak mesék, nem? - kérdezte Deena.
 - Korántsem! - nézett rá szúrós szemmel (immár biztosan) őrült nagynéném.
 - Oké, de ennek mi köze van hozzám? - értetlenkedtem - Én is őselem tündér vagyok vagy mi?
 - Bizony!
 - De, nem lehet, hogy Jo....
 - Ő sárkány. Az őselem tündérek feltétele, hogy tündér legyél! - vágott a szavamba Nedra.
 - Ohh, tényleg. Sárkány. De akkor most mit kéne csinálnom? Mind a négy elemet tanuljam meg irányítani a tizennyolcadik születésnapomra?!
 - Nem kötelező, de ez a hagyomány. A legenda szerint legalábbis.
 - Utálom a legendákat - duzzogtam.
 - Ne már Gretta, ez tök izgalmas!!!! - ujjongott Deena.
 - Bizony, kincsem. Ez egy hatalmas ajándék.
 - Elmondhatjuk a többieknek? - ugrált Deen.
 - Ha szeretnétek, addig átnézem, hogy mit mondanak még a könyvek erről. - indult vissza Ned a könyvespolc felé.
 - Akkor mehetünk?
 - Menjünk. - egyeztem bele.


Amikor kiléptem a boldog hippivé változott unokatestvéremmel a házból, meglepődve tapasztaltuk, hogy minimum harminc fok van, és az égről teljesen eltűntek a felhők.



 Elfutottunk a tisztáshoz és nem nagy meglepetésünkre majdnem mindenki ott volt, Jolant kivéve.
 - Na, méltóztattatok felkelni, így dél fele - üdvözölt "kedvesen" Nick.
 - Ehhez most nincs hangulatom, oké? - morogtam rá, mire zavartan Deenára nézett.
 - Képzeljétek! Gretta egy őselem tündér!!! - visongott Deen.
 Csend. 
 - Ez. tök. KIRÁÁLY!!! - ordította Vanita.
 - Nem, nem az! - kiabáltam és befutottam az erdőbe. Nem hittem el, hogy nem értik. Pedig elvileg ismernek engem. Csak egy átlagos életet akartam barátokkal, szerelemmel, bulizással, családdal. Legalábbis, olyan átlagosat, amilyet csak lehet, ha az ember tündér, a testvére és pasija sárkány, a legjobb haverja vámpír, egy másik úgyszintén, és a három legjobb barátnője közül kettő vérfarkas, a harmadik pedig tündér, ugyanúgy, mint ő maga, és ha ez nem lenne elég a nagynénje boszorkány, az unokatestvére pedig szirén!!!


      Ledobtam a ruháimat egy kisebb szikladarabra és átváltoztam. Elegem volt mindenből. Amikor végre a tündér alakban voltam, verdestem egyet-kettőt a szárnyammal, és mikor már majdnem elrepültem a fenébe, egy hang a nevemet suttogta. Tudtam, hogy ki volt az. Újra szólt.

 - Gretta... - suttogta csendesen. Felé fordultam.
 - Bocsi Nick, hogy így kiakadtam... - mondtam szomorúan.
 - Semmi. Tudom, hogy most mit érzel.  - Felnevettem. Nick szájából olyan furán hangzott ez a közhely.  Ő is nevetett.  - Hova akarsz menni? - kérdezte.
 - Nem tudom csak repülni akarok egyet, hogy kitisztuljon a fejem.
 - Tudok egy jobb helyet. Gyere! - mondta, és a következő pillanatban már húzott maga után. Hagytam. Ismerős ösvényeken mentünk, de amikor közel voltunk, csak akkor esett le, hogy hova is visz. Kiskorunkban, amikor egyszer bújócskáztunk, akkor fedeztük fel ezt a helyet Nickkel, és onnantól kezdve az lett a mi titkos helyünk. Már vagy nyolc éve nem jártam ott, és szerintem Nick sem.
 - Emlékszel még? - kérdezte mosolyogva, mert látta, leesett nekem, hogy merre hurcol.
 - Igen, pedig milyen régen volt - merengtem el.
 Milyen sok idő telt már el, és mégsem változott itt semmi. A hely jól el van rejtve bokrokkal és fákkal, egy kis patak fut keresztül rajta és a napfény mégis besüt a sűrű lombtakaró ellenére.
 - Na, mesélj. - huppant le egy szikladarabra, mire én is leültem mellé.
 - Hát. Kiderült, hogy én egy őselem tündér vagyok...
 - Oké, ennyi nekem is leesett eddig. - röhögött fel.
 - Többet én sem tudok nagyon. Elvileg mind a négy őselemmel bírok. Ami kicsit ironikus, mivel még egyet sem fedeztem fel.
 - Ha nem próbálod meg, nem is tudhatod - fúrta a tekintetét az enyémbe.
 - WHAT? - kérdeztem és kicsit hisztérikus nevetésben törtem ki  - Te tényleg hiszel ebben???
 - Nem, de ha meg sem próbálod, nem tudhatjuk - mosolygott rám.
 - Oké, de melyik elemet?
 - Amelyiket szeretnéd.
 - Vagyis egyiket sem? - kérdeztem hadarva.
 - Jaj, Gretta Halding, az őrületbe kergetsz! Legyen akkor mondjuk a víz! Úgyis itt van a patak!
 - Jaj, Nicolas Blunt, hajthatatlan vagy! - nevettem fel.
 - Nicolas Blunt! Hát ez beszarás! - fetrengett röhögve Nick.
 - Miért? Nem tetszik? - cukkoltam.
 - De, nagyon jóhóhohóóó-  nevetett tovább vörös fejjel.
 - Oké, akkor én haza is mentem, röhögd ki magad nyugodtan, majd találkozunk - veregettem meg a vállát, majd felröppentem, de elkapta a bokám és visszahúzott.
 - Gretta... - nézett a szemembe még mindig mosolyogva.
 - Ajj, rendben. Megpróbálom. - adtam meg magam.
   Oda mentem a vízhez és megpróbáltam összpontosítani. Mivel nem tudtam, hogy hogyan kéne elérni, elképzeltem, ahogy a víz felemelkedik. Oké, tudom, hogy nem ez volt a legjobb ötlet, viszont nem jutott más az eszembe. De Nick nem engedte, hogy abbahagyjam. Azért mondjuk, egy fél óra után elegem lett. És egyszerűen csak felrepültem, amire szerencsére nem számított, így csak a levegőből integettem neki még, aztán elhúztam. Aha, csak sajnos kitalálta, hogy hazafelé igyekszem, így már a házunknál állt, készen arra, hogy elkapjon.

 - Van egy ötletem, hogy ki segíthetne... - mondta titokzatosan,  majd odafutott hozzám, és (újra)lerántott a földre.

Folytatjuk....

2. Egy új nap

Reggel, mikor felkeltem, úgy éreztem, mintha kicseréltek volna. Ma jön haza Nedra! Vagyis, végre szabad leszek. Mindegy, legalább nem kell kihagynom a holdkő ünnepet. Ez az ünnep a vérfarkasok legnagyobb ünnepe, és már Adele és Vanita is hívott. Ott lesz az összes haverom és osztálytársaim is.
Odacsoszogtam az ablakhoz és elhúztam róla a sötétítő függönyt. A nap ragyogóan sütött, a tegnapi esőnek nyomát sem lehetett látni. Leszaladtam a konyhába és csináltam magamnak egy tejeskávét. Leültem az ablak melletti kanapéra és csak néztem a hegyeket, a kéklően tiszta eget, a hatalmas erdőségeket.
                          
     Mikor elfogyott a bögrémből a kávé, lementem a konyhába és elkezdtem magamnak reggelit készíteni. Találtam pirítós kenyeret, így betettem a pirítóba meg előszedtem a vajat, a paradicsomot és a paprikát. Bekapcsoltam a TV-t és elkezdtem szörfölgetni a csatornákon. Megtaláltam a lehetetlen küldetés ismétlését és elkezdtem nézni.  Éppen egy őrült nő csobbant egy nagyot, amikor meghallottam Jolan kocsiját. Végre! Izgatottan rohantam a teraszra és örömmel konstatáltam, hogy a húgom mellet Nedra is ott ült!
  - Sziasztok! - köszöntem nekik egy nagy vigyorral az arcomon.
- Szia kincsem! - köszönt Nedra is.
- Helló! - mosolygott rám Jolan.
- Naaaaa? - kérdeztem gondosan elnyújtva a szót.
- Rendben - mondta lemondó hanggal Ned. - Ha kicsomagoltam leveszem a varázslatot.
- Köszi - kiáltottam, mint egy ötéves. Öt hét fogság után végre szabadon járhatok-kelhetek, ahova csak kedvem tartja!
     Berohantam a házba, előkotortam a tréning ruhámat és küldtem egy SMS-t  Mary-nek és Vanitának, hogy találkozzunk a megszokott helyen. A megszokott hely az iskolánk mögötti gördeszka pálya volt, ahol mindig lógtak a srácok is. (Azért mi is csak emberek vagyunk, valamilyen szinten ;) )Felöltöztem és lekaptam a dzsekimet a fogasról.
   - Halló, Ned kérte. hogy szóljak, mert kész van... - jött be a szobámba a húgom.
- Kösz Jolan! - öleltem át, majd rohantam lefele a lépcsőn, aztán  át a nappalin, ki a szabadba. Nedra mostanra ( konkrétan húsz perc leforgása alatt ) kicsomagolt, levette a varázslatot és elment a gyűlésre. ( A nagyobb hatalmat birtokló boszorkányok vezették az ülést, én Ned ennek a gyűlésnek volt a feje. )

  Átrohantam az erdei ösvényen, a suli felé és csak élveztem, hogy végre rohanhatok szabadon, arra amerre akarok. Kívülről is jól nézhettem ki, körülbelül úgy, mint egy Golden retriever, aki vigyorogva fut az erdőben. Hiába, lassan felnövök. :-D
    A suli felé közeledve a futásból átváltottam gyors sétába. Megkerültem az épületet, és ott volt a park.
Vanita és Mary már integetett felém, mindkettőjükön tréningruha volt. Eléggé ismerjük egymást, hiszen mindhármunk úgy öltözött, hogy át tudjunk változni. :)
   - Sziasztok! - értem oda hozzájuk.
   - Helóóóó! - ugrott a nyakamba Mary.
   - Na, mi van? Elszöktél vagy vége?  - vigyorgott rám Vanita is.
   - Végeee! Végre! Már alig bírtam bezárva. Az elején nem zavart, de a vége felé pokoli volt. - lihegtem, mivel Mary még mindig a nyakamban lógott és úgy éreztem, mintha meg akarna fojtani. A futást már megszoktam, plusz nem futottam olyan hosszú távot, így már csak legjobb barátnőm fenyegetett azzal, hogy összeroppant. :)
- Jól van, elég, inkább változzunk át, régen voltam már tündér-alakban. - mondtam.
- Oké - válaszolta mosolyogva Mary és végre elengedett.
 Bementünk az iskola öltözőjébe, ledobáltuk a ruháinkat, és átváltoztunk. Vanitának kicsit tovább tartott, mivel ő vérfarkas és a tündérek változnak át a leggyorsabban.
 - Mehetünk? - kérdeztem a lányoktól. Mary bólintott, Vani pedig hallatott egy morgó hangot. Nála ilyenkor ez igennek számít. Kimentünk a suliból és olyan gyorsan kezdtünk repülni Mary-vel, hogy harmadik tagunk a csapatban, alig tudott futva követni minket, pedig nagyon jó futó. Félúton járhattunk a megszokott ösvénynél, mikor Vanita hirtelen megállt.
  - Mi a baj Van? - kérdezte Mary. Ekkor a bokorból, amit barátnőm oly megbűvölve nézett, előbukkant Kyle. Tréningruhában. Hm... Kicsit hasonlítunk az osztálytársainkkal.
 - Jöhetek én is?  -kérdezte Kyle, kivillantva hegyes fogsorát, mire Vani rámorgott.
- Jaj, Vanita, ne csináld már! Persze, ha szeretnél - vontam meg a vállam a legjobb fiúbarátomra és egyben vérfarkas-barátnőm volt pasijára nézve. De még ki sem mondtam a mondat végét, Kyle elkezdett futni, nyomában Vanival, így Mary-vel mi is kapcsoltunk és gyorsan utánuk eredtünk.    
Nem telt bele kis idő és üvöltéseket hallottunk az égből, így újra megálltunk.
  - Mi van ma? Osztálytalálkozó? - kérdezte morogva Mary, mivel felpillantva megláttuk Jolant és Markot, ugyanakkor Nick fékezett le mellettünk, felkavarva a port.
A testvérem és fiúja nem szálltak le, mert nem volt elég szabad hely, inkább tovább repültek a tisztás felé, ahova mi is tartottunk.
- Sziasztok! - köszöntött minket széles mosollyal Nick.
- Helló - viszonoztam az üdvözlést. Mary is mormolt valami "szia" félét, míg Vanita és Kyle egymás bosszantásával voltak elfoglalva. - Induljunk tovább - mondtam, mert már vagy fél órája jártuk a tizenöt perces utat.
- Verseny? - kérdezte incselkedve Nick. De én erre már nem voltam sehol, csak elmosódottan hallottam. Azt is csak éppen sikerült hallanom, hogy a többiek is elindultak. Olyan sebesen szálltam, ahogy csak tudtam. Amikor azt hittem, hogy végem van, hála Istennek elértem a tisztást.  Kapkodva vettem a levegőt és gyorsan leszálltam a fűre, ahol elheveredtem. Nem telt bele két másodperc és Nick már fölém hajolva vigyorgott. - Te nyertél - mondta. De ezzel elárulta magát. Lihegett. Vagyis, csak megjátszotta, hogy ő vesztett, hiszen a vámpírok nem fáradnak el.
 - Nem! - kiáltottam - Jól tudod, hogy mennyire utálom, mikor hagysz nyerni! A saját erőmből akarok első lenni.
- Akkor soha nem leszel az - villantott egy kihívó mosolyt, mire válaszul neki mentem és ledöntöttem őt a földre, de sajnos hamar megfordította a helyzetet, mivel sokkal erősebb, mint én. Utálom! Egy ideig kapálóztam, rugdostam, de nem használt, így megadtam magam.
 - Szállj le rólam. - morogtam dühösen.
- Tessék?  - kérdezett vissza, pedig tudtam, hogy hallotta, hiszen vámpír és ő is tudta, hogy ezzel csak annyit ér el, hogy megint felhúz.
 - Jaj Nick, nem lehetne, hogy egyszer az életben ne menj az idegeimre? - forgattam a szemeimet.
 - Hm... - gondolkozott el az ötletemen. - Na jó, most az egyszer, csak, hogy lásd, milyen jó fej vagyok... - mondta vigyorogva, és ezzel legördült rólam.
 - Na persze... - mormoltam.
 - Hé, Gretta! elrepülünk a sziklákig? - kiáltotta fentről Mary.
 - Oké! - mondtam, és már pattantam is, hogy otthagyjam Nick-et, a saját maga beképzeltségével együtt.  - Gyerünk!
  A "sziklák" igazából a hegyeket fedte, de így tudtuk rögtön, hogy mi a cél. Ez volt az a hely, ahol mindig gyakoroltunk, mivel akármelyik elem birtokában vagy (tűz, víz, föld, levegő) ott könnyen tudod fejleszteni a képességeidet. A területeinkhez képest egy nyitott helyen van. A sziklaszirtek alatt egy tó terült el, vize nyugodtan fodrozódott.
   Mary boldogan vetette magát a vízbe, és úszott máris versenyt a sellőkkel. Igen, innen könnyen kitalálható, hogy Mary vízi tündér.  Én, jelenleg még nem tudom, hogy milyen tündér vagyok, mert nálunk az "elem képesség"  tizenhat és húsz éves kor között fejlődik ki, Mary is korán érőnek számít.
Igazából, ha tippelnem kéne, a levegő képességét mondanám, mivel anya is szél tündér volt. De ez nem jelent semmit, mert az egyik nagymamám tűz tündér, míg a másik sárkány volt. Oké, persze sárkány nem lehetek, ez egyértelmű... :-D Pár percig vártam, hátha jön valaki ismerős arc, de nem. Mary még mindig a vízben úszott, így inkább hazamentem, útba ejtve az iskola öltözőjét, a cuccaim miatt. Miután felöltöztem a tréning ruhámba, elindultam hazafelé. Alig, hogy elhagytam az iskola környékét lépteket hallottam magam mögött. Rögtön tudtam, hogy ki az.
  - Mit szeretnél, Nick? - kérdeztem, lemondó hangsúllyal.
  - Miből gondolod, hogy szeretnék valamit? Csak megyek haza. - zárkózott fel mellém.
  - Először ha nem akarnál semmit, normálisan lépnél, vagyis úgy, hogy nem hallanám. Másodszor, ha hazafele mennél, már rég otthon lennél a gyorsaságod miatt. Harmadszor pedig ma szombat van. Minden szombaton jönnek a fiúk is, mert mentek hozzátok Xbox-ozni. Szóval, mit akarsz? - kérdeztem öntelt vigyorral a képemen.
  -  Oké, győztél. - adta meg magát. - Jössz a Holdkő ünnepségre?
  - Igen, már Vani és Adele is hívott, hogy menjek. Miért?
  - Semmi, csak kérdeztem. Na szia! - mosolygott rám és eltűnt. Mármint átváltott az ő normál tempójára.
~ Ez fura volt.... ~ gondoltam magamban.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


- Megjöttem! - kiáltottam el magam, amint beléptem a lakásba, de senki nem felelt. - Nedra? Nedraaa!
- Elment vásárolni. - jött egy ismerős hang a nappaliból, afelé vettem az irányt.
- Deena! - láttam meg unokatestvéremet, a kanapén ülve, pulcsiban edző súlyokkal a lábán.
- Helló - köszönt mosolyogva. - Mizu?
- Áhh, semmi. A szokásos... - mondtam. - Veled?
- Pár napig itt fogok lakni.
- Mi? - döbbentem le egy pillanatra. - Vagyis... Nem baj, félre ne értsd, csak miért? - csodálkoztam még mindig.
- Átalakítják a szobámat.
- Jaaa. Értem.

                             
                                     
- Még mindig hordod a súlyokat? - kérdeztem tőle.
- Csak edzéshez, meg néha, hogy erősödjön még jobban a lábam.- nyugtatott meg. Az a rögeszméje, hogy túl gyenge a lába (ami egyébként nem igaz) és ezért edzeni jár (fut, úszik) a súlyokkal.
 - Öm... kérsz kakaót vagy kávét? - kérdeztem, mert nem jutott más az eszembe.
 - Nem köszi, nem vagyok szomjas. Viszont nagyon éhes vagyok...
 - Rendben, mit szeretnél? - nevettem fel. Deena mindig éhes.
 - Úúú... Sütünk tortillát? - csillant fel a szeme.
 - Rendben. - adtam meg magam.
    Kimentünk a konyhába és elkezdtük megcsinálni a kaját.

  - És amúgy mi újság van veletek? - kérdezte Deen a tizedik tészta sütése körül. :-)
  - Hát, semmi extra.... Jolanda még mindig Markkal van, Maryről kiderült, hogy vízi tündér, Adele felborult a motorjával, Nick még idegesítőbb, mint valaha és Kyle meg Vanita szakítottak. - hadartam el.
  - Ööö... Oké... Kezdem az elejétől felfogni. Jolant meg Markot tudtam, hogy együtt vannak, Maryt nem, de illik hozzá ez az elem, Adeleról ez nem újdonság, folyton csak száguldozik, mint egy őrült. Kyle-t és Vanit nem tudtam. Majd beszélek vele. Ezek szerint csak Nick nem változott. - konstatálta.
  -Pontosan. - helyeseltem, egy újabb tésztát forgatva a serpenyőben. - Ez így jó?
  - Aha, kiszedheted. Amúgy szerintem ennyi bőven elég.
  - Miért? Mennyi van?
  - Sacc.ra olyan tizenöt körül.
  - Akkor elég. - mondtam, miután az utolsót ráfordítottam a tálra. - Kész vagyunk!
  - Még meg kell tölteni.
  - Ajj, ezért utálok főzni.
  - Nyugi megcsinálom, addig teríts meg! - adta ki a parancsot.
     Így hát, kénytelen voltam megteríteni.
    Éppen csak, hogy leültünk vacsorázni, megérkezett Nedra Jolandával az oldalán.
                       

Vacsi után lehoztuk a padlásról az egyik matracot és letettük a szobámba, Deenának.



                                        Aznap este a barátaimmal álmodtam.
                                                A szikláknál voltunk.....

Folytatjuk...

1. Csak ültem az ablakban...

Csak ültem az ablakban és némán meredtem magam elé. Esett. Nem cikáztak gondolatok a fejemben, mégis úgy éreztem, hogy mindjárt kettéhasad az iszonyatos fájdalomtól. De a fejemen kívül más is fájt. A szívem. Sőt, egyenesen lángolt, égett, mintha ezer darabra akarna éppen robbanni. És így is volt. Néztem, ahogyan az esőcseppek lassan lecsúsznak az ablakon és tovatűnnek a szemem elől. Néztem a  ködöt, mely szinte védőpajzsként ölelte körül a hegyeket. Éreztem, ahogy a hűvös hegyi szél borzolja a hajam. Ahogy kitisztítja a tüdőm. Ahogy átjár engem, azt ami vagyok.
                                      

Jolanda, a testvérem nyitott a szobámba.
- Bejöhetek? - kérdezte halkan.
- Már úgyis bent vagy - vontam meg a vállam.
- Figyelj, nem lehetsz örökké mérges Nedrára.
- Csak kettő perc lett volna. Csak kettő! És senki sem látott volna meg! - emeltem meg a hangom.
- Tudod, hogy félt téged! - védte még mindig Nedrát.
- Talán túlságosan is... - duzzogtam tovább.
- Jaj, Gretta, hagyjuk ezt! - csattant fel. Persze neki könnyű, ő nem olyan, mint én. Inkább újra visszasüppedtem az önsajnálatomba. Jolan lassan felállt és távozni készült. - Elmegyek a boltba, venni egy kis vacsihoz valót. -  fordult vissza az ajtóból. - Kérsz valamit?
Olyan hévvel ráztam meg a fejem, hogy arany és jég szőke tincseim kavalkádja csak úgy repkedett körülöttem. Amint Jolan kiment a szobámból, előkerestem az íróasztalom fiókjából a naplóm és hevesen írni kezdtem bele. Mikor végeztem, egy kicsit jobban éreztem magam. Elrejtettem a párnám alá az egyik legbecsesebb kincsemet, és lementem a konyhába. Jolan még nem érkezett vissza, így a kezembe kaptam egy könyvet és pár pokróccal kiültem olvasni a tornácra. Szinte azonnal megéreztem a friss, tiszta levegőt. Ledobtam magam a hintára és bebugyoláltam magam a plédekkel. Néhány perc után már kezdtem érezni a melegséget, amit a plédek nyújtottak, bár semmi szükségem nem volt rá, hiszen nem fáztam, de azért jól esett ebben az esős levegőben. Fél órája ülhettem kint, amikor egy fehér Audi parkolt le a házunk előtt
- Szia Mark! - köszöntem az autóból kiszálló fiúnak, aki történetesen a húgom barátja.
- Helló Gretta! - mosolygott rám. - Jolanda itthon van?
- Nem, elment vásárolni.
- Tökéletes! - kiáltotta.
- Hmm?....... - néztem rá értetlenül.
- Segítened kell nekem! Megint évfordulónk lesz! - fehéredett le.
Ja, igen. Lassan négy éve, hogy a húgom és Mark együtt vannak. Az eddigi évfordulókon pedig Mark mindig tőlem kért tanácsot, értelemszerűen, mivel mégiscsak én vagyok a barátnőjének az ikertestvére.
- Ja, persze. Kezdjük az általánosnál. Virág, lehetőleg rózsa. Bon-bon, meggyes. Ne pár filléres vackot vegyél! - Mark vadul bólogatott, miközben próbálta jegyezni a hallottakat, mint azt az elmúlt években is tette. ☻
- Oké, ezenkívül mit csináljak még?  - nyöszörgött.
- Mittom' én, adj neki szerenádot!
- Hmm.... Nem is rossz ötlet....
- Te beteg vagy! - röhögtem fel.
- Jól van, na! - nevetett ő is és leült mellém a hintára - Amúgy, hallottam a kísérletedről - vigyorgott.
- Nem lepődőm meg... - forgattam unottan a szemeimet - Kitől tudod?
- Kyle. - mondta. Hát persze. Kyle a nagynéném egyik barátnőjének a fia, akivel mindig mindent megoszt.
- Gondoltam... Adele? Mary? Vanita? Beszéltél mostanában velük?
- Mary elutazott Nick-kel, de Adele ott volt a Jackson's klubban.
- Még mindig gipszben van a keze?
- Ja, de azt mondja, hogy a motort jobban sajnálja. - mosolygott rám, mire felnevettem.
Ad-nek szenvedélye a motorozás, de legutóbb volt egy kisebb balesete, viszont szerencsére csak az egyik karja tört el és komolyabb baja nem lett, de a motor totál károsra tört.
- Ó, most jutott eszembe, ott van a fészerben a gitárom, ha akarod kölcsönadom, nekem már van új. - nevettem tovább.
- Jaj, Grett! Csak vicc volt, majd kitalálok valamit.
- Jó, majd szólok, hogy ne nyisson neked ajtót!
- Na kösz! - röhögte el magát kínosan és adott egy zsibit a vállamba. Visszaadtam. ☻
Az eső közben elállt, de még mindig érezni lehetett azt a különleges szagot/illatot.
- Gyere, menjünk be, Jolan is visszaér nemsokára. - szólalt meg egy kis csönd után Mark. Hittem neki, mert a sárkányok (mint Mark és Jolan is) megérzik egymás jelenlétét. Mi, tündérek ilyet nem, de más menő dolgokat tudunk. ☻ Mindenki más. A populációnknak hét törzse van.
A hét törzs: 1. Lumia (vámpír) → Amilyen Nick és Kyle is.
                   2. Cobalus (kobold) → A koboldok nagyon ritkák mostanában, de egyáltalán nem olyanok, mint a mesékben.
                   3. Magum (mágus) → Még nem volt szerencsém találkozni velük, de a nagynéném egy jó párat ismer.
                   4. Saga (boszorkány) → Amilyen a nagynéném, Nedra is.
                   5. Mediocris (tündér) → Amilyen Mary és én is.
                   6. Draconem (sárkány) → Jorden és Mark is ilyenek.
                   7. Lupinotuum (vérfarkas) → Ugyanebbe a fajba tartozik Adele és Vanita is. 


A lumiák, más nyelven vámpírok a könyvekből megszokott tulajdonságokat viselik. Irreálisan gyorsak, erősek és bár láttam a Twilight-ot és szeretem is, akkkor sem mehetnek napra. Szerintem inkább karót döfnének a szívükbe, minthogy csillámpónik legyenek. :D

- Hahó Gretta! Itt vagy? - legyezgetett e kezével a szemem előtt Mark.
- Hm? Ja, igen Gyere, inkább menjünk be! - álltam fel a hintáról és húztam az ajtó felé.


Bent Mark bekapcsolta a TV-t és pattogtatott egy adag kukoricát a mikróban.
- Jössz? - kérdezte, miközben egy nagy adag kukoricát tömött a szájába.
- Mit akarsz nézni? - kérdeztem rosszat sejtve.
- Blö....
- Felmentem! - mondtam gyorsan. Már vagy hatszor megnézette velem a Blöfföt, megőrülnék, ha még egyszer meg kéne néznem.
  A szobámba felérve elővettem az egyik fotóalbumom és elkezdtem nézegetni azokat a képeket, amiken még nagyon kicsik voltunk. Akkor még nekem kicsi kori- tündérszárnyam volt, (ez hat éves kortól kilenc éves korig, pontosabban amikor a varázserőnk kifejlődik, általában serdülőkorban)
Jolannak pedig arany színben foszforeszkált a haja, (nekik ez az időszak csak pár hónapig tart) illetve mindkettőnknek macska szerű pupillája volt. A következőn Mark szerepelt, amikor tizenkét éves korában, az első manifesztálódásánál ( ők így hívják, értelemszerűen azt jelenti, hogy átváltozás.)
Egy - két kép volt a szüleinkről, apum sárkány ként, anyum tündér ként, megint egy fotó Jolandával, ahol teljesen ugyanúgy néztünk ki. Jolan, mikor sárkány és arany pikkelyei ragyognak, egyben szélesre tárja a szárnyait. És és Jolan, amikor négy évesek vagyunk és egyszerre fújjuk el a gyertyákat a tortán.
Anya és apa az esküvőjük napján.
Az egyik holdkő ünnepen, én vigyorgok, a húgom Markot öleli, Kyle főtt kukoricát eszik, Mary éppen lemegy spárgába (?) , Adele pedig egy vérfarkassal vitatkozik, aki amúgy a bátyja, de mindegy ☻
Elmosolyodtam. Milyen rég volt, és mégis, barátok vagyunk most is.  Jolanda még mindig Markkal van, Kyle imád enni, Mary mit sem veszített hajlékonyságából, Adele és Nick pedig egy kicsit sem veszekednek kevesebbet, mint a kép is mutatja. És lassan én is tudok újra mosolyogni.

- Szia Mark. - hallottam a húgom hangját a földszintről.  - Gretta?
- Jövök! - kiabáltam, és letettem a fotóalbumot az egyik polcra. Lebaktattam a lépcsőn. Kérdőn néztem körbe a nappaliban, mert senki nem volt ott, a TV-n pedig a Blöff egyik kimerevedett részét véltem felfedezni.
- A konyhában vagyunk! - kiabált Mark, mivel a húgom éppen bekapcsolta a turmix gépet.
- Na hali! - léptem be a helyiségbe. - Mit hoztál?
- Vacsira csinálok lasagne-t, ahhoz vettem hozzávalókat, reggelire gabonapelyhet és egy kartan tejet, mert az utolsó dobozt bontottam fel ma reggel. - mondta.
- És nutellát? - kérdeztem kétségbeesve.
- Nem kérted - vonta meg a vállát.
- Mert azt hittem, hogy akarsz hozni - érveltem egy kissé gyerekesen.
- Megkérdezhetted volna - forgatta a szemét idegesen. - Majd legközelebb. Amúgy pár nap és te is elmehetsz már magadtól.
- Hála Istennek! - kiáltottam. Holnapután jön haza Nedra és leveszi a varázslatot a házról, ami megakadályozza, hogy elmenjek akárhova vagy átváltozzak. Ezért voltam eddig ( két hónapig!!!) csak itthon.  Szerintem ennyi idő egyébként túlzás volt, csak azért mert majdnem, de csak MAJDNEM átváltoztam az emberek előtt.
- Ahh, segítsek valamiben? - kérdeztem inkább.
- Mosd meg a paradicsomot és reszeld le a sajtot! - adta ki az utasítást Jolanda.
- Visszamentem tévézni. - szólalt meg Mark.
- Gondoltuk! - mondtam egyszerre a húgommal, mire felröhögött, de továbbra sem állt szándékában segíteni.