Odacsoszogtam az ablakhoz és elhúztam róla a sötétítő függönyt. A nap ragyogóan sütött, a tegnapi esőnek nyomát sem lehetett látni. Leszaladtam a konyhába és csináltam magamnak egy tejeskávét. Leültem az ablak melletti kanapéra és csak néztem a hegyeket, a kéklően tiszta eget, a hatalmas erdőségeket.
Mikor elfogyott a bögrémből a kávé, lementem a konyhába és elkezdtem magamnak reggelit készíteni. Találtam pirítós kenyeret, így betettem a pirítóba meg előszedtem a vajat, a paradicsomot és a paprikát. Bekapcsoltam a TV-t és elkezdtem szörfölgetni a csatornákon. Megtaláltam a lehetetlen küldetés ismétlését és elkezdtem nézni. Éppen egy őrült nő csobbant egy nagyot, amikor meghallottam Jolan kocsiját. Végre! Izgatottan rohantam a teraszra és örömmel konstatáltam, hogy a húgom mellet Nedra is ott ült!
- Sziasztok! - köszöntem nekik egy nagy vigyorral az arcomon.
- Szia kincsem! - köszönt Nedra is.
- Helló! - mosolygott rám Jolan.
- Naaaaa? - kérdeztem gondosan elnyújtva a szót.
- Rendben - mondta lemondó hanggal Ned. - Ha kicsomagoltam leveszem a varázslatot.
- Köszi - kiáltottam, mint egy ötéves. Öt hét fogság után végre szabadon járhatok-kelhetek, ahova csak kedvem tartja!
Berohantam a házba, előkotortam a tréning ruhámat és küldtem egy SMS-t Mary-nek és Vanitának, hogy találkozzunk a megszokott helyen. A megszokott hely az iskolánk mögötti gördeszka pálya volt, ahol mindig lógtak a srácok is. (Azért mi is csak emberek vagyunk, valamilyen szinten ;) )Felöltöztem és lekaptam a dzsekimet a fogasról.
- Halló, Ned kérte. hogy szóljak, mert kész van... - jött be a szobámba a húgom.
- Kösz Jolan! - öleltem át, majd rohantam lefele a lépcsőn, aztán át a nappalin, ki a szabadba. Nedra mostanra ( konkrétan húsz perc leforgása alatt ) kicsomagolt, levette a varázslatot és elment a gyűlésre. ( A nagyobb hatalmat birtokló boszorkányok vezették az ülést, én Ned ennek a gyűlésnek volt a feje. )
Átrohantam az erdei ösvényen, a suli felé és csak élveztem, hogy végre rohanhatok szabadon, arra amerre akarok. Kívülről is jól nézhettem ki, körülbelül úgy, mint egy Golden retriever, aki vigyorogva fut az erdőben. Hiába, lassan felnövök. :-D
A suli felé közeledve a futásból átváltottam gyors sétába. Megkerültem az épületet, és ott volt a park.
Vanita és Mary már integetett felém, mindkettőjükön tréningruha volt. Eléggé ismerjük egymást, hiszen mindhármunk úgy öltözött, hogy át tudjunk változni. :)
- Sziasztok! - értem oda hozzájuk.
- Helóóóó! - ugrott a nyakamba Mary.
- Na, mi van? Elszöktél vagy vége? - vigyorgott rám Vanita is.
- Végeee! Végre! Már alig bírtam bezárva. Az elején nem zavart, de a vége felé pokoli volt. - lihegtem, mivel Mary még mindig a nyakamban lógott és úgy éreztem, mintha meg akarna fojtani. A futást már megszoktam, plusz nem futottam olyan hosszú távot, így már csak legjobb barátnőm fenyegetett azzal, hogy összeroppant. :)
- Jól van, elég, inkább változzunk át, régen voltam már tündér-alakban. - mondtam.
- Oké - válaszolta mosolyogva Mary és végre elengedett.
Bementünk az iskola öltözőjébe, ledobáltuk a ruháinkat, és átváltoztunk. Vanitának kicsit tovább tartott, mivel ő vérfarkas és a tündérek változnak át a leggyorsabban.
- Mehetünk? - kérdeztem a lányoktól. Mary bólintott, Vani pedig hallatott egy morgó hangot. Nála ilyenkor ez igennek számít. Kimentünk a suliból és olyan gyorsan kezdtünk repülni Mary-vel, hogy harmadik tagunk a csapatban, alig tudott futva követni minket, pedig nagyon jó futó. Félúton járhattunk a megszokott ösvénynél, mikor Vanita hirtelen megállt.
- Mi a baj Van? - kérdezte Mary. Ekkor a bokorból, amit barátnőm oly megbűvölve nézett, előbukkant Kyle. Tréningruhában. Hm... Kicsit hasonlítunk az osztálytársainkkal.
- Jöhetek én is? -kérdezte Kyle, kivillantva hegyes fogsorát, mire Vani rámorgott.
- Jaj, Vanita, ne csináld már! Persze, ha szeretnél - vontam meg a vállam a legjobb fiúbarátomra és egyben vérfarkas-barátnőm volt pasijára nézve. De még ki sem mondtam a mondat végét, Kyle elkezdett futni, nyomában Vanival, így Mary-vel mi is kapcsoltunk és gyorsan utánuk eredtünk.
Nem telt bele kis idő és üvöltéseket hallottunk az égből, így újra megálltunk.
- Mi van ma? Osztálytalálkozó? - kérdezte morogva Mary, mivel felpillantva megláttuk Jolant és Markot, ugyanakkor Nick fékezett le mellettünk, felkavarva a port.
A testvérem és fiúja nem szálltak le, mert nem volt elég szabad hely, inkább tovább repültek a tisztás felé, ahova mi is tartottunk.
- Sziasztok! - köszöntött minket széles mosollyal Nick.
- Helló - viszonoztam az üdvözlést. Mary is mormolt valami "szia" félét, míg Vanita és Kyle egymás bosszantásával voltak elfoglalva. - Induljunk tovább - mondtam, mert már vagy fél órája jártuk a tizenöt perces utat.
- Verseny? - kérdezte incselkedve Nick. De én erre már nem voltam sehol, csak elmosódottan hallottam. Azt is csak éppen sikerült hallanom, hogy a többiek is elindultak. Olyan sebesen szálltam, ahogy csak tudtam. Amikor azt hittem, hogy végem van, hála Istennek elértem a tisztást. Kapkodva vettem a levegőt és gyorsan leszálltam a fűre, ahol elheveredtem. Nem telt bele két másodperc és Nick már fölém hajolva vigyorgott. - Te nyertél - mondta. De ezzel elárulta magát. Lihegett. Vagyis, csak megjátszotta, hogy ő vesztett, hiszen a vámpírok nem fáradnak el.
- Nem! - kiáltottam - Jól tudod, hogy mennyire utálom, mikor hagysz nyerni! A saját erőmből akarok első lenni.
- Akkor soha nem leszel az - villantott egy kihívó mosolyt, mire válaszul neki mentem és ledöntöttem őt a földre, de sajnos hamar megfordította a helyzetet, mivel sokkal erősebb, mint én. Utálom! Egy ideig kapálóztam, rugdostam, de nem használt, így megadtam magam.
- Szállj le rólam. - morogtam dühösen.
- Tessék? - kérdezett vissza, pedig tudtam, hogy hallotta, hiszen vámpír és ő is tudta, hogy ezzel csak annyit ér el, hogy megint felhúz.
- Jaj Nick, nem lehetne, hogy egyszer az életben ne menj az idegeimre? - forgattam a szemeimet.
- Hm... - gondolkozott el az ötletemen. - Na jó, most az egyszer, csak, hogy lásd, milyen jó fej vagyok... - mondta vigyorogva, és ezzel legördült rólam.
- Na persze... - mormoltam.
- Hé, Gretta! elrepülünk a sziklákig? - kiáltotta fentről Mary.
- Oké! - mondtam, és már pattantam is, hogy otthagyjam Nick-et, a saját maga beképzeltségével együtt. - Gyerünk!
A "sziklák" igazából a hegyeket fedte, de így tudtuk rögtön, hogy mi a cél. Ez volt az a hely, ahol mindig gyakoroltunk, mivel akármelyik elem birtokában vagy (tűz, víz, föld, levegő) ott könnyen tudod fejleszteni a képességeidet. A területeinkhez képest egy nyitott helyen van. A sziklaszirtek alatt egy tó terült el, vize nyugodtan fodrozódott.
Mary boldogan vetette magát a vízbe, és úszott máris versenyt a sellőkkel. Igen, innen könnyen kitalálható, hogy Mary vízi tündér. Én, jelenleg még nem tudom, hogy milyen tündér vagyok, mert nálunk az "elem képesség" tizenhat és húsz éves kor között fejlődik ki, Mary is korán érőnek számít.
Igazából, ha tippelnem kéne, a levegő képességét mondanám, mivel anya is szél tündér volt. De ez nem jelent semmit, mert az egyik nagymamám tűz tündér, míg a másik sárkány volt. Oké, persze sárkány nem lehetek, ez egyértelmű... :-D Pár percig vártam, hátha jön valaki ismerős arc, de nem. Mary még mindig a vízben úszott, így inkább hazamentem, útba ejtve az iskola öltözőjét, a cuccaim miatt. Miután felöltöztem a tréning ruhámba, elindultam hazafelé. Alig, hogy elhagytam az iskola környékét lépteket hallottam magam mögött. Rögtön tudtam, hogy ki az.
- Mit szeretnél, Nick? - kérdeztem, lemondó hangsúllyal.
- Miből gondolod, hogy szeretnék valamit? Csak megyek haza. - zárkózott fel mellém.
- Először ha nem akarnál semmit, normálisan lépnél, vagyis úgy, hogy nem hallanám. Másodszor, ha hazafele mennél, már rég otthon lennél a gyorsaságod miatt. Harmadszor pedig ma szombat van. Minden szombaton jönnek a fiúk is, mert mentek hozzátok Xbox-ozni. Szóval, mit akarsz? - kérdeztem öntelt vigyorral a képemen.
- Oké, győztél. - adta meg magát. - Jössz a Holdkő ünnepségre?
- Igen, már Vani és Adele is hívott, hogy menjek. Miért?
- Semmi, csak kérdeztem. Na szia! - mosolygott rám és eltűnt. Mármint átváltott az ő normál tempójára.
~ Ez fura volt.... ~ gondoltam magamban.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
- Megjöttem! - kiáltottam el magam, amint beléptem a lakásba, de senki nem felelt. - Nedra? Nedraaa!
- Elment vásárolni. - jött egy ismerős hang a nappaliból, afelé vettem az irányt.
- Deena! - láttam meg unokatestvéremet, a kanapén ülve, pulcsiban edző súlyokkal a lábán.
- Helló - köszönt mosolyogva. - Mizu?
- Áhh, semmi. A szokásos... - mondtam. - Veled?
- Pár napig itt fogok lakni.
- Mi? - döbbentem le egy pillanatra. - Vagyis... Nem baj, félre ne értsd, csak miért? - csodálkoztam még mindig.
- Átalakítják a szobámat.
- Jaaa. Értem.
- Még mindig hordod a súlyokat? - kérdeztem tőle.
- Csak edzéshez, meg néha, hogy erősödjön még jobban a lábam.- nyugtatott meg. Az a rögeszméje, hogy túl gyenge a lába (ami egyébként nem igaz) és ezért edzeni jár (fut, úszik) a súlyokkal.
- Öm... kérsz kakaót vagy kávét? - kérdeztem, mert nem jutott más az eszembe.
- Nem köszi, nem vagyok szomjas. Viszont nagyon éhes vagyok...
- Rendben, mit szeretnél? - nevettem fel. Deena mindig éhes.
- Úúú... Sütünk tortillát? - csillant fel a szeme.
- Rendben. - adtam meg magam.
Kimentünk a konyhába és elkezdtük megcsinálni a kaját.
- És amúgy mi újság van veletek? - kérdezte Deen a tizedik tészta sütése körül. :-)
- Hát, semmi extra.... Jolanda még mindig Markkal van, Maryről kiderült, hogy vízi tündér, Adele felborult a motorjával, Nick még idegesítőbb, mint valaha és Kyle meg Vanita szakítottak. - hadartam el.
- Ööö... Oké... Kezdem az elejétől felfogni. Jolant meg Markot tudtam, hogy együtt vannak, Maryt nem, de illik hozzá ez az elem, Adeleról ez nem újdonság, folyton csak száguldozik, mint egy őrült. Kyle-t és Vanit nem tudtam. Majd beszélek vele. Ezek szerint csak Nick nem változott. - konstatálta.
-Pontosan. - helyeseltem, egy újabb tésztát forgatva a serpenyőben. - Ez így jó?
- Aha, kiszedheted. Amúgy szerintem ennyi bőven elég.
- Miért? Mennyi van?
- Sacc.ra olyan tizenöt körül.
- Akkor elég. - mondtam, miután az utolsót ráfordítottam a tálra. - Kész vagyunk!
- Még meg kell tölteni.
- Ajj, ezért utálok főzni.
- Nyugi megcsinálom, addig teríts meg! - adta ki a parancsot.
Így hát, kénytelen voltam megteríteni.
Éppen csak, hogy leültünk vacsorázni, megérkezett Nedra Jolandával az oldalán.
Vacsi után lehoztuk a padlásról az egyik matracot és letettük a szobámba, Deenának.
Aznap este a barátaimmal álmodtam.
A szikláknál voltunk.....
Folytatjuk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése